Konzorciumi tagok

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat


A konzorciumot vezető Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 27. § (1) szerint területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési, valamint koordinációs feladatokat lát el.

Honlap: www.bacskiskun.hu

Kötelező feladatai:

  1. összehangolja a fejlesztéspolitikai, területi, nemzetközi és határon átnyúló, együttműködésből adódó feladatait, valamint gondoskodik arról, hogy azok a megyei gazdaságfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai koncepciókkal összhangban legyenek; a településrendezési tervek összehangolása céljából együttműködik a megyei jogú város és az érintett települések önkormányzataival, valamint a megye gazdasági szereplőivel; gondoskodik arról, hogy a településrendezési tervek összhangban legyenek a megyei területrendezési tervekkel; együttműködik más érintett megyei önkormányzatokkal az illetékességi körébe tartozó kiemelt térségek tervezési összehangolásának érdekében; részt vesz a területi információs rendszer kialakításában és működtetésében, információkat biztosít a területi tervek készítéséhez, e tevékenysége során együttműködik más területi adatgyűjtő szervezetekkel. Működteti a Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórumot.
  2. figyelemmel kíséri a területi folyamatokat, elemzi és értékeli a megye társadalmi és gazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait; elősegíti a helyi önkormányzatok területfejlesztési társulásainak megszervezését. Kidolgozza a megye hosszú távú területfejlesztési koncepcióját, programját; véleményezi a térségi területfejlesztési koncepciókat és programokat, valamint a megyét érintő ágazati fejlesztési koncepciókat és programokat; segíti a területfejlesztési önkormányzati társulások tevékenységét.
  3. a települési önkormányzatokkal együttműködve megyei környezetvédelmi programot készít; véleményt nyilvánít a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról;
  4. Az Önkormányzat biztosítja a nemzetiségek jogainak érvényesítését.

A BKMÖ dönt a hatáskörébe utalt fejlesztési források felhasználásáról.

Az önként vállalt feladatok konkrét tartalmát a közgyűlés egyedi határozattal állapítja meg. A BKMÖ önként vállalt feladatai:

  • a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásának előmozdítása;
  • a Homokhátság vízutánpótlásával kapcsolatos szervező, koordinációs feladatok ellátása;
  • két- és többoldalú (testvérmegyei és partnerrégiós) nemzetközi kapcsolatok kialakítása, fenntartása és ápolása. Részvétel európai regionális szervezetek munkájában;
  • kapcsolattartás a megyében működő egyházakkal, társadalmi és civil szervezetekkel; tevékenységük lehetőség szerinti támogatása;
  • járási programok segítése;
  • közreműködik a megye turisztikai értékeinek feltárásában és hasznosításában;
  • részt vesz a határokon átnyúló európai területi társulások létrehozásában, egyéb határokon átnyúló együttműködésekben;
  • a megyei értékek feltárása és kezelése, melynek érdekében értéktár létrehozása és értéktár bizottság működtetése;
  • megyebor marketing;
  • művészeti tevékenység támogatása.   

A Megyei Közgyűlés tagjainak száma 24 fő. Tisztségviselői: elnök és alelnök. A megyei közgyűlés önkormányzati tanácsadói munkaköröket hozott létre az elnök mellett, a közgyűlés és bizottságai döntésének előkészítéséhez, illetve a megyei közgyűlés elnöke tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására. Jelenleg 2 önkormányzati tanácsadó segíti a Közgyűlés munkáját. 

A konzorcium vezető részéről a projektmenedzsmenti és a szakmai megvalósításhoz kapcsolódó feladatokat a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai látják el.

Ajánlott tartalmak