A Hetednapi Adventista Egyház a 19. század közepén létrejött protestáns felekezet
Honlap: www.adventista.hu
Hetednapi Adventista Egyház
A Hetednapi Adventista Egyház a 19. század közepén létrejött protestáns felekezet. Az egyház teológiájában már a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy az embert ne csak spirituális nézőpontból értelmezzük, hanem fizikai valójával egyben, egy egységben lássuk. Az egészség testi-lelki dimenziói elválaszthatatlanul összetartoznak. A spirituális komfortérzethez tehát hozzá tartozik az is, hogy figyeljünk testi egészségünkre, kiegyensúlyozottak legyünk a munkában és a pihenésben. Ezen a ponton kapcsolódhatunk szervesen a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési kezdeményezéséhez, hiszen a munkanélküliség nem csak anyagi lehetőségektől fosztja meg az embert, hanem megrendíti önbecsülésében, önértékelésében is. Ez az állapot hosszútávon nem csak a fizikai egészséget kezdi ki, hanem az ember belső lelki egyensúlyát is fölborítja. Így egyházunk kecskeméti közössége - a maga szerény lehetőségeinek keretein belül - szívesen támogatja az Önkormányzat tevékenységét.
Hunyadivárosi kápolnánk nyitva áll bármilyen képzés, tanfolyam, vagy program megvalósítására.
Testi-lelki egészség témakörében egyetemet végzett, illetve PhD-val rendelkező szakembereink vannak, akik igény esetén szívesen tartanak továbbképzéseket ebben a témakörben. Éppen ilyen konferenciát szervez egyházunk ez év áprilisában a Szegedi Tudományegyetemen (adventista.hu/esemeny/5-adventista-egeszsegtudomanyi-napok-atuna/).
Bár közösségünk Bács-Kiskun megyében nem nagy számú (4-500 fő), a hozzánk beérkező információkat, hírleveleket levelezőhálózatunk segítségével könnyen eljuttathatjuk tagjainknak.
Kecskeméti közösségünk kiemelkedő profilja a gyermekellátási szolgálat. Kirándulásokat, táborokat, közösségi alkalmakat szervezünk gyermekek részére. A Hunyadiváros szegény családjait Pászti András részönkormányzati képviselővel közössen támogatjuk időszakos étkeztetéssel, decemberben ajándékcsomagokkal. Ezen a területen is készségesen a Megyei Önkormányzatnak.
Az ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület 2011. évben alakult meg.
Tovább
A Kolon Menti Leader Egyesületet 9 település önkormányzata, civil szervezetei és vállalkozói alkotják, Bács-Kiskun megye területén.
TovábbA Kiskunhalasi Szakképzési Centrum 6 tagintézménnyel 19 telephelyen működik, lefedve a megye középső - keleti 6 járását.
Tovább
A Felső-Bácska Helyi Akciócsoport 2007-ban alakult a LEADER program Felső-Bácska térségben való megvalósítására
Tovább
Az Egyesület célja a falugondnokságok szakmai munkájának, a falvak és a tanyás térségek hátrányos helyzetének javítása.
Tovább