Harmadik alkalommal ülésezett a Vármegyeházán 2025 szeptember 12-én a "Bács-Kiskun, jó itt lenni!" projekt keretében működő Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum tematikus munkacsoportja.
Ezúttal ezen az ülésen a nők, mint hátrányos helyzetű csoport voltak a fókuszban.
Az előző ülés óta történt fejleményekről Tóth Vivien számolt be, ezután Szabó Márta, az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft. portfólió igazgatója, a „SZÚT” és „VEP” dokumentumok elkészítéséért felelős szolgáltató bemutatkozása, és munkatervének ismertetése következett.
Pestiné Zélity Brigitta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviseletében a „Nőket érintő kapcsolati bántalmazások” címmel tartott előadást, amit Dr. Barta Gábor, a Kecskeméti Áldozatsegítő Központ vezetőjének előadása követett „Bűncselekmény áldozatává vált nők segítése” témában.
A nap zárásaként az Álomjövő Tanácsadó Iroda alapító tulajdonosa, Csatos Erika „A nők esélyei és lehetőségei a XXI. században” című előadásával a nők pénzügyi, gazdasági helyzetének fontosságára hívta fel a figyelmet.
A rendezvény a korábbi forgatókönyv szerint zajlott, az előadásokat szekcióülések követték, amelyen feldolgozásra kerültek az elhangzott információk. Ezen szekcióülések produktumai felhasználásra kerülnek a Szolgáltatási Út Térkép (SZÚT) és a Vármegyei Esélyteremtő Paktum (VEP) elkészítéséhez, amihez az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft. a közelmúltban nagy lendülettel hozzálátott.
A "Bács-Kiskun, jó itt lenni!" projekt a TOP_Plusz-3.1.3-23-BK2-2024-00001 azonosítószámmal, az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Különleges találkozón gyűlt össze kedden mintegy félszáz vállalkozó, termelő, civil és önkormányzati szereplő Nemesnádudvaron
Tovább
A Magyarországon működő kisléptékű élelmiszertermelők negyede Bács-Kiskunban tevékenykedik.
Tovább
Bácsalmáson négy jelentős fejlesztés zárult le a TOP Plusz támogatásával: új, 56 férőhelyes bölcsőde épült, közösségi teret alakítottak ki a belvárosban, több belterületi utca újult meg, és befejeződött a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése.
Tovább
A Sváb-sarki fi200 klub novemberi üzleti reggelije ismét bizonyította, hogy a helyi vállalkozók együttműködése kézzelfogható eredményeket hoz
Tovább
A nemzeti ünnephez kapcsolódva adták át Bugacon a teljesen megújult Mendel Gáspár Közösségi Színteret, amelynek korszerűsítését TOP Plusz vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé.
Tovább