Folytatódott a fi200 klub Bácsalmáson: második alkalommal gyűltek össze helyi vállalkozók, termelők, civilek és önkormányzati szereplők.
A Rakétakilövő Rendezvényközpontban megrendezett üzleti reggeli célja ezúttal is az volt, hogy lehetőséget adjon a térség szereplőinek a személyes találkozásra, tapasztalatcserére, és arra, hogy az első klubtalálkozón felmerült ötletek tovább formálódjanak, akár konkrét együttműködésekké.
A klubtagok visszajelzései alapján egyre erősebben körvonalazódik, hogy Bácsalmás térségében komoly lehetőség rejlik a régiós identitásra építő gazdaságfejlesztésben.
Északi Tamás, a Bácsalmási Hírek tulajdonosa vendégként első alkalommal vett részt a klubtalálkozón. Szerinte szükségszerű a fi200 klub működése. „Helyi kisközösségeknél, kisgazdasági szereplőknél fontos kialakítani olyan kommunikációs színtereket, mint a fi200 klub. Úgy látom, maximális esély van arra, hogy becsatornázzuk azokat a gazdasági szereplőket, akik korábban már együttműködtek egy hasonló kezdeményezésben” – fogalmazott.
Szintén vendégként érkezett Turcsik Erika, a Bunyevác-Horvátok Egyesületének képviseletében, aki hozzátette: „Örülök, hogy Bácsalmás helyi közösségével ilyen kapcsolatot tudunk építeni. Sok újdonságot hallottam olyanoktól is, akiket már ismertem, ezért szeretnénk folytatni ezt az építkezést minden helyi vállalkozóval, civil szervezettel.”
Bács-Kiskun Vármegyében egyelőre két pilotterületen – a Sváb-sarokban és Bácsalmás térségében – indult egy-egy fi200 klub, a vármegye önkormányzatának támogatásával. A havonta ismétlődő találkozókra a tagok újabb és újabb vendégeket hívhatnak a saját ismeretségi körükből, elősegítve az üzleti kapcsolatok bővülését.
A következő bácsalmási fi200 klubra június 10-én kerül sor, a Sváb-sarokban a következő állomás június 3-án lesz, Császártöltésen.
Készült az Európai Unió által támogatott TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú, „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” című projekt keretében.
Különleges találkozón gyűlt össze kedden mintegy félszáz vállalkozó, termelő, civil és önkormányzati szereplő Nemesnádudvaron
Tovább
A Magyarországon működő kisléptékű élelmiszertermelők negyede Bács-Kiskunban tevékenykedik.
Tovább
Bácsalmáson négy jelentős fejlesztés zárult le a TOP Plusz támogatásával: új, 56 férőhelyes bölcsőde épült, közösségi teret alakítottak ki a belvárosban, több belterületi utca újult meg, és befejeződött a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése.
Tovább
A Sváb-sarki fi200 klub novemberi üzleti reggelije ismét bizonyította, hogy a helyi vállalkozók együttműködése kézzelfogható eredményeket hoz
Tovább
A nemzeti ünnephez kapcsolódva adták át Bugacon a teljesen megújult Mendel Gáspár Közösségi Színteret, amelynek korszerűsítését TOP Plusz vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé.
Tovább