"ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG” Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2016 című rendezvény a Megyeházán a megye idegenforgalomban érdekelt szakemberei számára 2016. november 11-én.
MINDEN AMI TURISZTIKA
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. „ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG” Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2016 címmel tartott rendezvényt a Megyeházán a megye idegenforgalomban érdekelt szakemberei számára 2016. november 11-én.
A szakmai napot Rideg László, a Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy utánozhatatlan kincsek és óriási lehetőségek vannak megyénkben, melyek egy része kiaknázatlan a mai napig. A megyei önkormányzat – a maga eszközeivel és lehetőségeivel – azon fáradozik, hogy Bács-Kiskun valóban komoly turisztikai célpont lehessen a belföldi és külföldi vendégek számára egyaránt.
Dr. Ruszinkó Ádám, turisztikai szakértő bemutatta a Bács-Kiskun megyei turizmusfejlesztési tervet.
A Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. ügyvezetője, Csáki Béla beszámolt a főbb turisztikai célú TOP-os pályázatokról a hallgatóságnak. Ezekre a felhívásokra önkormányzatok, civil szervezetek és egyházak pályázhattak 5 kategóriában.
Érdekes előadás tartott Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke a kerékpáros turizmusról, az önkormányzat munkatársai beszámoltak arról is, milyen gyógyhelyfejlesztések, valamint határon átnyúló együttműködések által létrehozott turisztikai fejlesztések zajlanak már vagy várhatóak a jövőben térségünkben.
Tóth Endre, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa csodás képekkel illusztrálva bizonyította be a vendégeknek: a Kiskunság természeti vonzereje és az e köré épített ökoturizmus máig páratlan értéke megyénknek.
FATOSZ (Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége) elnöke, Dr. Szalók Csilla a szervezet életébe, faladataiba, a siker érdekében vívott mindennapos küzdelmeikbe engedett betekintést.
Végezetül a résztvevők meghallgathatták Bács-Kiskun testvérmegyéje, Hargita megye turisztikai lehetőségeit, valamint Sarok Krisztián, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadójának tolmácsolásában megismerhették a turizmus fejlesztésére fordítható pályázati forráslehetőségeket.
Különleges találkozón gyűlt össze kedden mintegy félszáz vállalkozó, termelő, civil és önkormányzati szereplő Nemesnádudvaron
Tovább
A Magyarországon működő kisléptékű élelmiszertermelők negyede Bács-Kiskunban tevékenykedik.
Tovább
Bácsalmáson négy jelentős fejlesztés zárult le a TOP Plusz támogatásával: új, 56 férőhelyes bölcsőde épült, közösségi teret alakítottak ki a belvárosban, több belterületi utca újult meg, és befejeződött a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése.
Tovább
A Sváb-sarki fi200 klub novemberi üzleti reggelije ismét bizonyította, hogy a helyi vállalkozók együttműködése kézzelfogható eredményeket hoz
Tovább
A nemzeti ünnephez kapcsolódva adták át Bugacon a teljesen megújult Mendel Gáspár Közösségi Színteret, amelynek korszerűsítését TOP Plusz vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé.
Tovább