A Sváb-sarok termelői és szolgáltatói számára minden adott, hogy magasabb szintre lépjenek, ehhez azonban tudatosítaniuk kell, hogy milyen értékei vannak a térségnek.
Párját ritkító módon működik egy szociális szövetkezet Kiskunmajsán. A helyi gazdasági élet egyik katalizátora. Pedig nincs nagy titok: elhivatottan, tisztességesen végzik munkájukat, ezáltal segítve bevételhez a helyi kistermelőket. VIDEÓ
Az elmúlt években példaértékű munka zajlott Bács-Kiskun vármegyében a közösségi identitás, a kulturális örökség megőrzése és a társadalmi kohézió erősítése terén. Ezt hivatott folytatni a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” program.
Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés.
Negyedik alkalommal rendezték meg a Csatári Bálint Emlékkonferenciát a kecskeméti Megyeházán, ahol az egykori geográfus kutató emlékére kiírt szakmai pályázat díjait.
Hogyan lehet sikeres egy kistermelő úgy, hogy közben hatékony válaszokat is ad a klímaváltozás kihívásaira? VIDEÓ
„Közös a felelősségünk, éppen ezért ebben a ciklusban alázattal állunk az előttünk tornyosuló feladatok elvégzéséhez”
Érsekcsanádon tartotta az önkormányzati ciklus utolsó ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Mint elhangzott: az elmúlt öt évben konstruktív munka zajlott a vármegye fejlesztése érdekében.
„Vármegyénk nem csupán földrajzi egység, hanem élő, lüktető közösség"
A hagyományos rendezvénynek ezúttal a bajai Halászati Mini Skanzen adott otthont, ahol a vármegye kenyere mellett immár harmadik alkalommal készült el a malmok kenyere is.