A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki nemzeti ünnepünk alkalmából Rideg Lászlót, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés korábbi elnökét.
Rideg László 2014 októberétől 2024 őszéig, két cikluson át töltötte be a vármegyei közgyűlés elnöki tisztségét. Vezetése alatt a megye mind a 119 településén sikerült fejlesztéseket megvalósítani, így Bács-Kiskun országos szinten is a legsikeresebb vármegyék közé tartozott az uniós források felhasználásában. Nevéhez fűződik, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatai révén a vármegyében intézmények, közterek és közösségi létesítmények sora újult meg, hozzájárulva a térség fejlődéséhez.
A méltatásban hangsúlyozták: Rideg László „a nagybetűs EMBER”, aki mindig szívén viselte a vármegye településeinek sorsát – a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig. Elnöki munkásságát a közösségek erősítése, a helyi identitás ápolása, valamint a „jó itt élni, jó ide hazatérni” érzés megteremtése jellemezte. Pályája során pedagógusként, majd önkormányzati vezetőként is a közösség szolgálatát tartotta legfontosabbnak, munkáját kollégái és a településvezetők egyaránt nagyra becsülték.
Az állami kitüntetés nemcsak Rideg László több évtizedes közéleti pályájának és tízéves elnöki munkájának méltó elismerése, hanem annak a bizonyítéka is, hogy Bács-Kiskun vármegye fejlődésében betöltött szerepe országos szinten is példaként szolgálhat.
Agusztus 20-án Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter adta át az állami kitüntetéseket a díjazottaknak.
Különleges találkozón gyűlt össze kedden mintegy félszáz vállalkozó, termelő, civil és önkormányzati szereplő Nemesnádudvaron
Tovább
A Magyarországon működő kisléptékű élelmiszertermelők negyede Bács-Kiskunban tevékenykedik.
Tovább
Bácsalmáson négy jelentős fejlesztés zárult le a TOP Plusz támogatásával: új, 56 férőhelyes bölcsőde épült, közösségi teret alakítottak ki a belvárosban, több belterületi utca újult meg, és befejeződött a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése.
Tovább
A Sváb-sarki fi200 klub novemberi üzleti reggelije ismét bizonyította, hogy a helyi vállalkozók együttműködése kézzelfogható eredményeket hoz
Tovább
A nemzeti ünnephez kapcsolódva adták át Bugacon a teljesen megújult Mendel Gáspár Közösségi Színteret, amelynek korszerűsítését TOP Plusz vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé.
Tovább